Rejt még néhány lóerőt az új Mazda MX5-ös modell

A Mazdától mint már megszokhattuk most sem kell csalódnunk, ennél a modellnél is hozza várt maximális teljesítményt és luxus kivitelt.

Rejt még néhány lóerőt az új Mazda MX5 melyről most minden fontos információt megtudhat, ha velünk tart. Az autó mintegy 160 lóerővel rendelkezik, nem sorolható a kategória csúcsára, de így is elégedettek lehetünk. Ám azoknak, akiknek ez kevésnek bizonyul, azok számára van egy kis jó hírűnk, hiszen rejtet tartalékként elbújtattak még benne 25 lóerőt. A nagyközönség előtt 2014-ben mutatták be a MX5-ös autót, majd most némi változtatással a 2019-es modellel álltak elő. Melyben maradt a hátsóhúzás, ám a 2 literes lökettérfogatú Skyaktiv-G motort nagymértékben átdolgozták. Ennek köszönhetően, mintegy 15%-al növelték meg a teljesítményét. Így már az új modell , mint egy 185 lóerővel rendelkezik, ám ez mellett mintegy 200 newtonmétert zúdít a hátsó kerekekre. Ám nem csak a teljesítményben észlelhető a változás.

Érdemes még azt is megemlíteni, hogy az elődjénél kevesebb fogyasztású motorral álltunk szemben, amely most a 6800 helyett 7500-ig pörgethető fel. Továbbá szeretnénk még megemlíteni az új kormányt, amely igazán figyelemre méltó. de ez mellett még az átdolgozott LCD kijelzőről se feledkezzünk meg. A motor felújítása mellett az autón is néhány apró változtatást végbe vittek. Újdonságként említhetjük meg az állítható kormányoszlopot, illetve azt is, hogy a 2019-es modell esetén az alapár már magába foglalja az i-Activesense nevű csomagot is. Amennyiben szeretne mégtöbb információt megtudni a legújabb csúcsmodellekről, akkor keressen fel bennünket a honlapunkra kattintva, melyet a ka-autoszerviz.hu oldalán talál. Forduljon hozzánk bizalommal, hiszen mi mindig állunk a rendelkezésére!